Bengals @ Patriots - Playoff forma, mindkét féltől

AP100912025903--nfl_large_590_Unlimited.jpg

Kétféle végkimenetelt tudtam elképzelni a Bengals bostoni látogatására. Az első szerint küzdelmes, szoros mérkőzésen őrzik meg veretlenségüket a vendégek, a Patriots pedig válságba kerül. A másik opció az volt, hogy a Cincinnati lendületét megtöri a bye week, a New England felszívja magát és átgázol ellenfelén.  

Az utóbbi jóslat következett be. A Cincinnati vereségének esélyét növelte, hogy az úgynevezett prime time - vasárnap és hétfő esti rangadók - mérkőzéseken az utóbbi időben gyászosan szerepelnek, nagyjából mióta Dalton az irányító. 

A mérkőzést Tom Brady úgy kezdte, ahogy ilyenkor kell, ellentmondást nem tűrően vitték végig a nyitó drive-ot, ezzel megszerezve a vezetést. A szépítés összejöhetett volna, de Nugent, idén sokadjára elhibázta a mezőnygólt. Ellenben Bradyék ismét TD-t szereztek, kiválóan működött a két Tight Endes felállás, a védők tehetetlenek voltak. 

14 pontos hátrányban fordulópont lehetett volna, ha Gresham elkapja Dalton tökéletes passzát az end zone-ban. Nem kapta el, így csak 3 pont került a táblára. A következő végzetes hiba az utolsó 2 percen belül történt, Dalton végre megtalálta A.J. Greent, aki előtt megnyílt az út, de érkezett Revis, a vége fumble. A felzárkózás reménye helyett nőtt a hátrány, 20-3 a félidő. 

A szünet után Sanu 37 yardos elkapásával igyekezett tapadni a Bengals, hozzá tartozik, hogy nagyon kellett hozzá Adam Jones visszahordása a punt után. Rövid ideig azt hihettük lesz némi izgalom a mérkőzésen, de a Patriots két gyors TD-t szerzett, amivel gyakorlatilag lezárta a mérkőzést. Előbb Gronkowski 16 yardos elkapásból, majd Arrington a kick off után Tate labdavesztéséből szerzett touchdownt. Dalton kiosztott még egy TD passzt, de ez már csak a saját lelkének tett jót.

A New England rendbe tette támadófalát, bőven volt ideje Bradynek passzolni, a futójáték pedig kiválóan működött. Ami az egyik oldalon pozitívum az a másikon pont az ellenkezője. Burfict hiányában kevés volt a védelem, a passzok ellen még úgy ahogy, de a földön semmiféle ellenállást nem tudtak kifejteni. Az agresszív , labdaszerzéseket eredményező hívások is hiányoztak a Bengals eddig parádés védekezéséből.

Azt gondolom a Cincinnati a vasárnap látottaknál jobb csapat, tele van tehetségekkel, de ideje átlépni a saját árnyékukat, és fellépni a következő szintre. A New England előbb egy megalázó vereséget szenvedett, majd egy óriási győzelmet aratott, az ő teljesítményük valahol a kettő között lehet. A Buffalo elleni csoportrangadón sok kérdésre választ fogunk kapni.