Browns @ Ravens - Baltimore Playoffban

suggs2014.jpg

 Sikeresen bejutott a rájátszásba a tavalyit kihagyó Baltimore Ravens. Ingoványos talajon, de ott van a helyén, ugyanis sikeresen győzött Clevelandben és a San Diego pedig kikapott a Kansas City-től. Ez azt jelenti, hogy az AFC északi csoportjából három csapat is a playoffban brillírozhat.

 Megmondom őszintén nem gondoltam volna, hogy ez a Baltimore Ravens idén rájátszásba juthat, de hát az NFL-ben bármi lehetséges. Nem éreztem stabilnak a védelmet, még egészséges egységtagokkal sem, aztán persze jöttek a sérülések. Visszaesett a pass rush, gyengült a secondary. Ez persze még nem jelenti azt, hogy vége a világnak, hiszen Green Bay védelme is éppen csak jelen van a pályán, aztán néha összekapják magukat no, de ott van egy nagyon veszélyes manusz, Aaron Rodgers, tehát megoldhatók a dolgok jó támadóegységgel. Joe Flacco viszont ezt nem produkálta. Az idei szezonban teljesen mindegy volt, hogy megvédik-e vagy sem egész egyszerűen hullámzó volt a teljesítménye. Gyakran szánta el magát olyan passzokra amelyekre egy ennyi tapasztalattal rendelkező irányítónak nem igazán kéne. Aztán egy másik nap ledarálja az ellenfelet mint egy gép. A szezon elején Steve Smith volt az első számú elkapó majd ahogyan esett vissza a veterán teljesítménye, úgy állt át az addig egyáltalán nem keresett Torrey Smith-re. Flacco gyakorlatilag elkapót cserélt magának a szezon felénél. Most pedig három negyeden keresztül gyakorlatilag semmit sem csináltak. Kivédekezték a Browns harmadik elkapójának próbálkozásait, puntolgattak, de igazából gyenge offensek ütközgettek egymással. Aztán a Ravens egy picit megrázta magát a harmadik negyed második felében. Lehet, hogy szólt nekik valaki, hogy nyerni kéne, de teljesen megváltozott a csapat. Előkerült Kamar Aiken és Torrey Smith valamint Joe Flacco-t is előszedték az utolsó negyedre. Testben ugyan már ott volt az irányító a pályán, de aztán a szelleme is megkerült.

kamar-aiken.jpg

 Elindultak a nagy futások Justin Forsett-től is, aki egészen addig nem igen mutatkozott meg komolyabban. 17 lehetőségből hozott 117 yardot. Flacco pedig passzolt 312-t és 2 touchdownt is adott. Egyet a volt Patriots elkapónak Kamar Aiken-ek a másikat pedig Torrey Smith-nek, akit amúgy folyamatosan az erőltetett mélységi játékainál keresi és olykor meg is találja. Így volt ez most is. Érdekes, hogy mennyire hatékonynak bizonyult az utóbbi időben Aiken. A New Englandben gyakorlatilag nem is játszott. Aztán elengedték majd a Ravens lecsapott rá. Persze a Balitmore-nál se használták egyből. Az első touchdownját idén szerezte a Tampa ellen, pedig 2013 óta a csapatnál van.

 Flacco miután megtalálta Smith-t föléledt az offfense. Az addig jól védekező Browns számára pedig eljött a pokol. Joe Haden egészen addig teljesen lefedezte Steve Smith, de aztán váltott a Baltimore. Aiken-t és Smith használták fölváltva. Megjelentek a négy elkapós felállások és beindult a szekér. A Ravens két touchdownt csinált két remek drive-ból. A védelem is egyre jobban tartotta föl a fáradó Clevelandi támadókat. Egész egyszerűen lelassult a Browns és erre jól reagált a Ravens. Elég tartalékuk volt még a végére ahhoz, hogy befejezzék amit elkezdtek. A playoffba jutás feltétele azonban nem csak az volt, hogy győzzenek otthon a héten, hanem az is, hogy a San Diego Chargers kikapjon az Alex Smith mentes Kansastől. Nos mivel mind a két feltétel teljesült, így a Baltimore volt bajnok csapata ismételten szerepelhet a rájátszásban.