2015 - Kickoff Visszaszámlálás

 untitled-1_1.jpg

 Ahogyan jött olyan gyorsan el is telt ez a röpke pár hónap amerikai futball nélkül. Ez az idő természetesen csak úgy tűnik rövidnek, hogy már éppen visszatekintünk rá, mint egy elmúlt kor lecsengett eseményére, mely türelmünket kegyetlenül igénybe vette. Persze ilyenkor az offseason sem csendes, bár a blog az volt. Ez igazából nem másról, mint sima motiváció hiányról szól, amit persze az ember ilyenkor visszamenőleg akar pótolni mindenféle elemzésekkel, meg előre tekintő postokkal. Ez így nem működik. Azt mondom, újult erővel az új szezon elé vágunk és meglátjuk mi sül ki belőle. Persze azért majd szót kell ejteni eseményekről, hiszen van ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. Legyen szó Chip Kelly önkényuralmáról vagy akár Brady eltiltásáról. Jut elég téma ebben a sportágban, hogy minden nap ki lehessen vesézni egy-egy szösszenetet, egy picit másképpen. Objektíven vagy szubjektíven ezt mindig a helyzete adja, de vélemény nélkül azt hiszem, neki sem lehetne igazán kezdeni ennek. Most, hogy érzek magamban ismét elég energiát úgy gondoltam nekivágok még egyszer. Ez itt a ravitalizáció pillanata.