NFL Kickoff 2014 - Elkezdődött

 packers_seahawks_football_217783926.jpg

 Hét, futballmentes hónap után ma hajnalban beindult a nagyüzem, a tavalyi bajnok Seattle Seahawks fogadta az idén bajnokesélyesnek tartott Green Bay Packers csapatát.

A mérkőzést a Hawks kezdte jobban, a Packersnek csak apróbb fellángolásai voltak, az első negyedet követően John Kuhn 2 yardos futásával még 7-3-ra vezettek, de utána átvette az irányítást a Seattle és a félidőben már ők vonultak 7 pontos előnnyel az öltözőbe. Az első félidő krónikájához tartozik, hogy egy szerencsétlen ütközésnél megsérült a Green Bay offensive tackle-je, Bryan Bulaga, a hiánya a második félidőben végzetesnek bizonyult, de ne szaladjunk ennyire előre.

 A szünet után Aaron Rodgers az első támadásnál eladta a labdát, bár hozzátartozik, hogy nem az ő hibája volt, egy jó passzt követően a labda kipördült Jordy Nelson kezéből, amit Byron Maxvell megszerzett és egészen a Packers 8 yardosáig nyargalt vele. A támadás végül field goallal ért véget, 20-10.

 Bulaga sérülését követően Derek Sherrod állt be helyette, aki 2 kulcsfontosságú játéknál is sacket engedélyezett, a másodikból ráadásul safetyt szerzett a Seattle, amivel nem elég, hogy újabb 2 ponttal nőtt a távolság a két csapat között, de a kickoff után kiváló pozícióból (félpálya) jöhetett ismét a Seahawks. A támadást a negyedik negyed elején Marshawn Lynch zárta le, aki így már két futott TD-nál tartott, 29-10. 

 Rodgers a következő akciónál még villant egyet, kiosztott egy3 yardos touchdown passzt Cobb-nak, de ez csak a szépítéshez volt elég. A végeredményt azonban nem ő állította be, hanem Derrick Coleman, - aki a liga első hallássérült játékosa - egy 15 yardos elkapással, 36-16. A mérkőzést magabiztosan nyerte a címvédő, egyértelműsítve az ellenfelek számára, hogy nem elégedtek meg a tavalyi SB győzelemmel. 

 A Green Bay-től én személy szerint sokkal jobb játékot vártam, lényegesen kiegyenlítettebb küzdelemre számítottam. Rodgers nem játszott rosszul, de jól se. Lacy-nek csak villanásai voltak, az elkapók közül csak Nelson és Cobb nyújtott elfogadható teljesítményt. A védelem több buta szabálytalanságot is elkövetett, amit rendre megbüntettek Wilsonék. Bulaga már a tavalyi szezont is kihagyta sérülés miatt, ha ismét komoly a baj, akkor Rodgers nehéz év elé néz, mert látványosan romlott le a támadófal játéka Bulaga kiválását követően. Azt még mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a Seattle nagyszájú, ám kitűnő hátvédje, Sherman felé egy árva labdát sem dobott Rodgers, ezzel teljesen beáldozva Boykin játékát. 

 A Seahawks a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét, Wilson magabiztos és pontos volt, Percy Harvin megmutatta mekkora potenciál rejlik benne ha egészséges. Marshawn Lynch pedig továbbra is egy állat. A védelem is hozta a tavalyi pazar formáját, hiszen interceptiont, safetyt és sacket is szerzett.