Panthers @ Saints - Párduc Lakoma Lett A New Orleansből

camnewton-cover.jpg

 Superman visszatért. A párduc egy ragadozó élőlény. Igaz ebből ebben a szezonban nem sokat láttunk. Azonban most az ellenfél vadászmezején portyázott. A vadászat sikerrel zárult, a zsákmány elejtve, de vajon jól is laknak majd ettől?

 Cam Newton szemmel láthatóan nem volt egészséges az utóbbi időben, a támadófal átjáróház volt, az elkapók Kelvin Benjaminon kívül nem igen harcoltak, valamint semmilyen futójáték nem volt. Emellett gyakorlatilag végig a védelem volt pályán. Szerencsétlen linebacker sor már a tüdejét keresgélte sokszor a pályán. Greg Olsen mondta egyik ESPN-nek adott interjújában, hogy teljesen felesleges egyesével kiemelni játékosokat, mert a csapat mint egység hibázik. Ebben igazat kell, hogy adjak neki, hiszen nem individuális hibák voltak, hanem összeomlott a csapat. Van az a mondás, hogy a foci decemberben kezdődik. Ha a Panthers ezt a formát hozza, akkor talán van esélye odaérni csoportja élére, de ehhez nagyon sok minden kell. Az Atlantának és a New Orleansnak gyakorlatilag végig veszítenie kell és a Panthersnek pedig ilyen dominánsan játszani. Cam Newton rögtön az elején bekezdett, a fal is sokkal jobban működött, fogalmazzunk úgy, végre volt fal. Jonathan Stewart kapta a kezdő futó posztot és milyen jól is tette Rivera, hogy neki adta. Az más kérdés, hogy szegény DeAngelo már megint sérült, de ez mit sem zavarta a Párduc játékát. Stewart 155 yardot szerzett a földön és egy touchdownt. Ez idei rekord a Carolinánál. Ezzel szemben a másik oldalon Mark Ingram éppen, hogy szóhoz tudott jutni. Az utolsó negyedben talán hatékonyabban küzdött a Saints, de akkor már el volt döntve a meccs, így a Panthers sem darálta le a New Orleans támadóit. A Luke Kuechly által vezetett védőegység igen határozottan parancsolta le sorozatban többször Drew Breeséket a pályáról. Ez kifejezetten meglepő volt, hiszen mintha éledezett volna a Saints az utóbbi hetekben. Végre azt a kemény védelmet láttuk amivel tavaly is találkozhattunk. Nem kíméltek senkit.

luke_kuechly_carolina_panthers_v_new_orleans_2b-uquwb1e5l.jpg

 Érdekes módon Breesék továbbra is jegelték Jimmy Graham-et. Nem sok labdát kapott, de igazából amikor fenn volt a támadóegység, ami nem volt túl gyakori az első két negyedben, nem is nagyon kereste Brees. Emellett Newton úgy döntött, hogy ő igenis tud dobni, ellentétben azokkal a hiedelmekkel, miszerint nem. 226 passzolt yardja és három dobott touchdownja mellé futott 83 yardot és egy touchdownt. A labdát egyszer sem adta. sem fumble, sem pedig interception nem köthető a nevéhez. Igaz, a Saints védelme idén nagyon gyenge, de ez akkor is egy kicsit sok. Ez jóval több volt annál, mintsem egy rossz védelem ellen játszani. Aki látta a Panthers idei meccseit az tudja, hogy gyakorlatilag reménytelen volt a támadások építése. Kelvin Benjamin most is remekelt. Ugyan benne vannak még ezek a rookie hibák, de nagyon nagy potenciál van a srácban. Brees pedig visszaesett. Otthon talán sosem volt még ennyire gyenge teljesítménye. Colstont keresgélte labdákkal, de nem túl hatékonyan. Emellett viszont 235 yardot ő is passzolt 1 touchdownnal és egy eladott passzal. Ha simán ezekre a statisztikai adatokra hagyatkozunk akkor nem is rossz, de itt jelenik meg az, hogy a számok nem mondanak el mindent. nem véletlenül szerzett a Carolina 41 pontot a Saints pedig csak 10-et. Az ember azt gondolná, hogy nem volt jó meccs, de kifejezett jó volt nézni ahogyan egy kipihent, összeszedett Carolina védelem harcba száll. Viszont a másik oldalon többet vártam a Drew Brees irányította támadóalakulattól. Sokkal, de sokkal többet. Ha a Carolina így folytatja és odaér a playoffra, ott pedig ilyen formát mutat akkor lesznek itt még meglepetések. Az indulatok az elejétől kezdve uralták a meccset és végig jelen voltak. Nem kímélték egymást a játékosok. Newton futott TD-je után a szokásos Superman ünneplése kihúzta a gyufát a Saintsnél. Kisebb verekedés után ugyan megnyugodtak a felek, de végig érezhető volt, hogy nem lesznek túl jóban. Ez a hangulat később kicsit alábbhagyott, hiszen a védelem nem tudott mit kezdeni a támadókkal, így az egymásnak ugrálásnak is vége lett.